Röviden
- Először az orsó, utána a bot, végül a horgok.
- A zsinórt nem bízom el: ujjal végighúzom, és nézem.
- A gumit és a puha csalit tapintással nézem át.
- Amit tavaly félretettem, azt most döntöm el.
- Az első horgászatra csak átnézett darab megy ki.
Először az orsó
Négy hónap állás után az orsóval kezdem, mert az a legérzékenyebb darab. A fékcsillagot lassan tekerem, és figyelem, hogy egyenletesen jár-e. Ha a fék akadozik vagy ugrik, akkor nem erőltetem: lehet, hogy csak a rugó ült össze, de lehet, hogy valami komolyabb. A hajtókart is körbeforgatom, és hallgatom, hogy nincs-e benne zörgés.
Utána a dobot nézem meg. A peremet ujjal végighúzom, és ha érdes, akkor a zsinór alatt homok maradt. A dob alját nem bontom meg. Az orsóházat nedves kendővel letörlöm, és ahol a fém csatlakozik a műanyaghoz, ott külön megnézem, nem indult-e el rozsda. Ha bármi gyanús, akkor félreteszem a darabot, és nem viszem ki a vízre.
Utána a bot és a gyűrűk
A botot szétszedem, és a csatlakozót megnézem. Ha télen valahogy nedvesség került az illesztékbe, akkor ott most nyomot látok. A gyűrűket egy vattakoronggal járom végig: ha a korong fennakad, akkor a gyűrű pereme sérült. Ilyenkor nem csiszolom, hanem megjegyzem, és a szezon elején cserélni viszem.
A bot szekcióit összetolás előtt letörlöm, mert a polcon állva por rakódik rájuk. A csatlakozót nem zsírozom, nem kenem semmivel, csak tisztán tartom. A gyűrűk alatt is átmegyek a kendővel, mert ott télen por gyűlik meg. Ha a botot négy hónap után egyből összetolom, akkor a port a csatlakozóba zárom, és onnan nem jön ki könnyen.
A zsinór, amit nem bízom el
A zsinórt tavasszal mindig végighúzom az ujjaim között. A monofil a fűtött szobában kiszáradt, ezért a felülete lehet, hogy épségben van, de a belseje rideg lett. Ezt nem látom, csak érzem: ha a zsinór pattogva ugrik az ujjamon, vagy ha megcsavarodik, akkor gyanús. A fonott zsinórnál a szín fáradását és a bolyhozódást nézem.
Nem cserélem le minden tavasszal az egészet, mert az pazarlás lenne. De ha a zsinór a dob pereménél lapos, vagy a legfelső rétegen sérülés van, akkor az egész tekercset leviszem. Ezt úgy döntöm el, hogy a zsinór végét megcsavarom, és megnézem, elszakad-e könnyen. Ha igen, akkor nincs mit menteni rajta, az egész megy.
A horgok és az apróságok
A horgokkal kezdem az apróságokat, mert ott a rozsda a leggyakoribb. Négy hónap után az egész tasakot kiveszem, és egyenként megnézem a szemeket és a szakállakat. Ahol rozsdafolt van, azt nem próbálom meg lecsiszolni, hanem kiveszem. A többit papírtörlőn megtörlöm, és új szilikagél zacskó mellé teszem vissza.
A karikákat, forgókat és kapcsokat is átnézem, de ezeknél gyorsabb vagyok. Azt nézem, hogy a rugós szerkezet nem szorul-e, és hogy a fém nem fehéredett-e ki a rozsdától. Az apróságokat kis rekeszekben tartom, ezért nem kell szétválogatni őket, csak végignézni. Az egész nem tart tovább húsz percnél, és utána tudom, mi van rendben.
Amit tavaly félretettem
Van egy kis dobozom, amibe ősszel azokat a darabokat tettem, amikről nem tudtam dönteni. Tavasszal ezt veszem elő utoljára. Végignézem, és kétfelé osztom: ami használható, az visszakerül a helyére; ami nem, az megy a kukába. Így nem hordom tovább a kétes állapotú darabokat, és nem is dobok ki olyat, ami valójában rendben van.
Ez az átnézés lassúnak tűnik, de valójában a szezon első napján spórolok vele időt. Amikor kimegyek a vízre, nem akarok a parton bogot bontani vagy rozsdás horgot cserélni. Az a fél óra, amit itthon az asztalnál töltök, később sok bosszúságot megspórol. A cuccaim nem drágák, de a parton töltött idő nekem számít.
Amit elrontottam
- Egy tavasszal egyből kivittem a cuccot, és a parton vettem észre, hogy a zsinór rideg és pattan.
- A bot szekcióit letörlés nélkül toltam össze, és a port bezártam a csatlakozóba.
- Rozsdás horgot próbáltam lecsiszolni, és a helyette maradt él elvékonyodott.
- Nem néztem meg az orsó fékjét, és az első halnál a fék ugrott.
- A tavaly félretett darabokat elfelejtettem, és ősszel ugyanazt a dobozt találtam meg.
