Röviden
- A vége felé érdes tapintás: nálam ez az első jel.
- Ha a zsinór kunkorodik és nem simul ki, azt nem erőltetem.
- A napfény és a forró kocsi bent is öregíti a zsinórt.
- Előbb rövidítem a végét, és csak utána döntök az egészről.
- Kétes zsinórral nem indulok el olyan helyre, ahol nagyobb halra számítok.
Három jel, aminél nálam vége
Az első jel a tapintás. Az ujjaim között húzom végig a zsinór utolsó tíz-tizenöt méterét, és ha olyan, mintha finom csiszolópapíron menne át, akkor ott már dolgozott a homok. Ez a rész a dobásnál a legtöbbet súrlódik, mert minden dobásnál átmegy a csúcsgyűrűn.
A második jel a kunkor. Ha a zsinórt leveszem a dobról, és megmarad a spirál, nem simul ki magától, akkor elvesztette a rugalmasságát. Ez főleg a monofilnál jellemző. A harmadik jel a szakítószilárdság csökkenése: csomót kötök rá, és kézzel, egyenletesen húzom. Ha jóval hamarabb elpattan, mint a tekercs elején lévő rész, akkor nem bízom benne többet. Ez nem pontos mérés, csak összehasonlítás a saját kezemmel – de nálam elég ahhoz, hogy döntsek.
A napfény és a forró kocsi
A zsinór akkor is öregszik, ha nem használom. A napfény és a meleg a leggyorsabb kártevők. Egyszer egy egész nyáron a kocsi csomagtartójában maradt egy tartalék dob, és ősszel azt vettem észre, hogy a zsinór fakó lett, és sokkal hamarabb szakadt, mint a másik dob, amit a lakásban tartottam.
A fonott zsinór ezt egy kicsit jobban bírja, de az sem sérthetetlen: kifakul, és a színe elvesztésével együtt a felülete is bolyhosodni kezd. Ezért a tartalék dobokat nálam a lakás hűvösebb szekrényében tartom, nem a kocsiban és nem a fűtött szoba radiátora mellett. Ahol a zsinór állandóan fényt kap, ott lassabban, de biztosan veszít az erejéből.
Amit használat közben veszek észre
A parton nem mérek, csak figyelek. Ha egy csomó kétszer is elcsúszik ugyanazon a napon, az nálam gyanús jel. Ha a bevágásnál a zsinór nem száll el, hanem valahogy tompán viselkedik, azt is feljegyzem magamnak. És ha egy fenekakadásnál a zsinór nem a szereléknél, hanem feljebb szakad el, akkor már nem a szerelékkel van baj.
A legrosszabb jel az, amikor minden rendben lévőnek tűnik, és a zsinór mégis elpattan egy dobás közben. Ilyenkor a vége felé már elvékonyodott, csak nem láttam meg. Az ilyen esetek után mindig megnézem a zsinórt a fény felé tartva, és ha a vége felé bármi gyanús, levágom azt a részt, mielőtt újra kimegyek.
A rövidítés, mielőtt az egészet kidobom
Mielőtt egy egész tekercset kidobnék, mindig rövidítek. Az utolsó tíz-tizenöt métert levágom, mert az sérül meg a legkönnyebben. Utána újra végighúzom az ujjaim között azt a részt, ami maradt. Ha az sima, rugalmas és nem kunkorodik, akkor a tekercs még használható, csak kevesebb zsinór van rajta.
Ez a módszer azért jobb, mint azonnal újat venni, mert sokszor nem az egész tekercs öregedett meg, hanem csak az a része, ami a legtöbbet dolgozott. Viszont ha a rövidítés után is érdes marad, vagy a szín már szürkés, akkor nem próbálkozom tovább. Egy zsinór, ami a kezemben elszakad, a vízen sem fog másképp viselkedni.
Amikor egyáltalán nem kockáztatok
Van néhány helyzet, amikor nem az állapotot nézem, hanem egyszerűen lecserélem a zsinórt. Ha olyan helyre megyek, ahol tudom, hogy nagyobb hal is előfordul, nem viszek olyan zsinórt, aminek a múltját nem ismerem. Ugyanez a helyzet egy hosszabb, egész napos kirándulás előtt: ott nincs kedvem a parton zsinórt cserélni.
A másik eset a fenekakadás utáni nap. Ha a zsinórom egy éles kavicson vagy fémdarabon megfeszült, azt a szakaszt mindig levágom, akkor is, ha első ránézésre sértetlennek tűnik. A sérülés sokszor nem látszik, csak a következő dobásnál derül ki, és akkor már késő. Inkább veszítek tíz métert, mint egy halat.
Amit elrontottam
- Egy egész tekercset kidobtam, mert a vége érdes volt – később rájöttem, hogy tíz méter levágásával még egy szezont kibírt volna.
- A tartalék dob egy nyáron a kocsi csomagtartójában maradt, és ősszel sokkal hamarabb szakadt, mint a lakásban tartott.
- A csomó elcsúszását nem vettem komolyan, és a következő órában egy halat veszítettem vele.
- A fenekakadás után nem vágtam le a zsinór sérült szakaszát, és a következő dobásnál elpattant.
- Azt hittem, a fonott zsinór nem öregszik – aztán kifakult, és bolyhosodni kezdett a felülete.
