Röviden
- Langyos édes víz, kézmeleg – se forró, se jéghideg.
- Öblítés, nem áztatás: az orsó nem áll vízben.
- Kerti slag helyett kancsó vagy lassan folyó csap.
- A végén mindig szárazra törlés, utána egy éjszaka száradás.
Miért langyos, és miért édes
A langyos víz azért kell, mert a hideg nem oldja a rászáradt szennyeződést, a forró pedig a kenést mossa ki a helyéről, és a műanyagot is kifakíthatja. A kézmeleg a legjobb: annyi, hogy ne fájjon, ha beletenyeretek. Forró vízzel egyszer próbálkoztam, mert gyorsabbnak tűnt – nem lett tőle tisztább, csak a kenés csúszott el tőle, és utána zörgött a tekerés.
Az édes víz azért fontos, mert az orsón mindig marad valami a partról: sár, növényi lé, finom por. Ezeket az édes víz oldja, a kemény víz pedig, ha nem törlöm le rendesen, vízköves foltot hagy maga után a házon. A Tisza vize is édes, de a partról hazahozott sárral együtt inkább a csapvizet használom, mert az kiszámíthatóbb.
Miért nem áztatom be
Az áztatás a legkényelmesebb módszer, és nálam ez a legrosszabb. Ha az orsó áll a vízben, akkor a víz bejut oda is, ahová öblítés közben nem szokott: a dob alá, a hajtókar tövébe, a fék csillaga mögé. Onnan nem tud kiszáradni, mert a levegő nem ér oda, és a nedvesség lassan dolgozni kezd a fém részeken.
Egyszer csap alatt mostam, és a víz bement a dob alá. Napokig nem száradt ki, a dobban megmaradt a nedvesség, és a következő hétvégén a tekerés akadozott. Azóta nem áztatom: a vizet ráfolyatom, gyorsan körbemegyek vele, és rögtön törlöm. Az orsó nem fürdik, csak leöblítem.
Miért nem a slagot fogom rá
A kerti slag kényelmesnek tűnik: erős sugár, gyors munka. A baj az, hogy a nagy nyomás nem leöblít, hanem befelé tol. A sárga vizet beviszi a résekbe, a karika tövébe meg a menet közé, oda, ahová a puha ecset sem ér be. A csapnyomás is sok lehet, ezért lassan folyatom, és nem célzok a nyílásokra.
Helyette kancsóval öntöm le az orsót, vagy a csapot csak résnyire nyitom meg. A víz így elfolyik a felületen, és a kosz nagy részét magával viszi. Ami marad, azt kendővel és ecsettel szedem ki – ez lassabb, de nem tolom be a víznyomást a csapágyak felé.
A szárítás és az utána következő pihenő
Öblítés után az orsót tiszta, száraz ronggyal törlöm, minden zugon végigmegyek. Aztán egy éjszakát száradni hagyom, nyitott fékkel, hogy a levegő a dob körül is átjárjon. Nem teszem a radiátor közelébe, mert a hirtelen hő kiszárítja a kenést a tengelyen, és a műanyagon is meglátszik.
Reggel megnézem, maradt-e nedvesség a résekben. Ha igen, még egy fél napot kap. Csak szárazon kerül a táskába, és csak szárazon kap egy csepp kenést. A nedves orsó a legjobb út ahhoz, hogy tavaszra barnulni kezdjenek a fém részek.
Mikor nem öblítek egyáltalán
Van olyan eset, amikor jobb, ha nem nyúlok a vízhez: ha az orsó már mutatja a rozsda nyomát, vagy ha a kenés nagyon régi és beszáradt. Ilyenkor a víz nem segít, csak ront az állapoton, mert a nedvesség bejut a repedésekbe. Ilyenkor letörlöm, és inkább műhelybe viszem.
Ha pedig a parton esett az eső, és az orsó sáros lett, előbb hagyom megszáradni a sarat, aztán ecsettel lekaparom, és csak utána öblítem. A nedves sarat nem kenem szét a felületen, mert azzal csak mélyebbre viszem a karcolásokba.
Nálam ez a lépés mindig otthon, a konyhaasztalnál történik, nem a parton, mert ott nincs se langyos víz, se tiszta rongy, se hely, ahol száradni lehetne hagyni a cuccot.
Amit elrontottam
- Egyszer csap alatt mostam, és a víz bement a dob alá – napokig nem száradt ki.
- A slagot rövid ideig használtam, és a nyomás betolta a sárga vizet a résekbe.
- Vizesen tettem a táskába, és a következő hétvégén akadozott a tekerés.
- Forró vízzel próbáltam, mert gyorsabbnak tűnt – csak a kenést mosta ki vele.
- Az öblítés után nem töröltem szárazra, és vízköves foltok maradtak a házon.
