Melyik darab mire való nálam
A fogkefe a leghasznosabb darab az egész dobozban. Puha sörtéjű kell, nem kemény, mert a kemény sörte a műanyagon is meg tudja hagyni a nyomát. Ezzel megyek végig a lapos felületeken: az orsóház oldalán, a dob peremén, a bot markolatán. A sörtéket langyos vízbe mártom, nem tartom folyó víz alá, mert így tudom, mennyi nedvesség kerül rá.
A kis ecset a résekhez való. A szára hosszú, a vége vékony, így beér a karika tövébe, a forgó mellé, a csatlakozó hornyába. A fogpiszkáló pedig a legszűkebb helyekre: a menetek közé, ahol a rászáradt sár megül. Itt nem erővel dolgozom, hanem türelemmel, mert egy hirtelen mozdulat elgörbítheti a fogpiszkálót, és a törött darab bennmarad a résben.
A menetek és a dob pereme
A menet az orsón az a rész, ahol a legtöbb kosz összegyűlik. A Tisza-parton nyáron a visszahúzódó víz után sár marad, az megszárad, és por formájában mindenbe belemegy. A por beleül a menetek közé, és ha ott marad, a hajtókar egyre nehezebben jár. Ezért a meneteken minden hazaérés után végigmegyek az ecsettel, szárazon, még azelőtt, hogy víz kerülne rá.
A dob pereme alatt ugyanez a helyzet: a finom por befészkeli magát a perem és a dob közé. Ezt a fogpiszkáló hegyével húzom ki, óvatosan, hogy a peremet ne karcoljam meg. Ha a por nedves, előbb hagyom megszáradni, mert a vizes kosz szétkenődik, és utána már csak a nedvesség viszi tovább a rossz helyre.
A botcsatlakozó és a gyűrűk
A csatlakozó hornyába a bot felső darabja hordja be a homokot és a növényi törmeléket. Ezt sem a kendővel szedem ki, mert a kendő csak betolja mélyebbre, hanem az ecsettel, körkörös mozdulatokkal. A gyűrűk tövéhez is beérek vele, ahol a zsinór megüli a poros rést.
Munka közben a cuccot szétterítem a konyhaasztal egyik végén. Az asztali lámpát közel húzom, mert a résekben a kosz csak akkor látszik, ha oldalról éri a fény. A másik végén egy kartondoboz áll, abba kerül minden, ami már tiszta. Így nem keveredik össze a tiszta és a koszos darab.
A keféket magukat is tisztítani kell
A keféket rendben kell tartani, különben a koszt hordják egyik helyről a másikra. Használat után langyos vízben kiöblítem a sörtéket, az ujjammal végighúzom rajtuk, hogy a rászáradt sár kijöjjön belőlük. Aztán papírtörlőn megszárítom őket, fejjel lefelé, hogy a víz kifelé folyjon, ne a szár felé.
A vizes kefét soha nem teszem vissza a dobozba. Ha nedvesen bekerül, a dobozban megáll a pára, és a fém darabok mellett ez hamar meglátszik. Nyáron, amikor Szegeden párás a levegő, még egy éjszakát hagyok nekik szabadon, mielőtt becsukom a dobozt.
Amit nem viszek a cucc közelébe
Amit kerülök: a drótkefét és a fémkefét. Ezekkel gyorsan le lehet kaparni a szennyeződést, de ugyanolyan gyorsan lejön a bevonat is, és ahol egyszer megsérült a felület, oda hamarabb ül be a rozsda. Az erős zsíroldó szereket sem használom, mert nem tudom, mit csinálnak a műanyaggal – egyszer az orsóház kifehéredett tőlük, és nem lett tőle jobb.
Ahol a kefe és a fogpiszkáló nem segít, ott megállok. Nálam a tisztítás addig megy, ameddig a puha eszközökkel eljutok; a többi már nem az én asztalom dolga. Ha valami annyira szorul vagy koszos, hogy feszegetni kellene, akkor inkább nem nyúlok hozzá.
Ellenőrző lista
- Puha sörtéjű fogkefét használok, keményet soha, mert az a műanyagot is megnyomja.
- Az ecset a résekhez, a fogpiszkáló a menetek közé való – nem cserélem fel őket.
- A meneteken minden hazaérés után szárazon végigmegyek az ecsettel, mielőtt víz kerülne rájuk.
- A dob pereme alatti port a fogpiszkáló hegyével húzom ki, nem kaparom.
- A nedves koszt előbb megszárítom, mert a vizes sár szétkenődik a felületen.
- Használat után a sörtéket langyos vízben kiöblítem és fejjel lefelé szárítom.
- Drótkefét és erős zsíroldót nem viszek a felszerelés közelébe.
