Röviden
- A dobozt nyitva hagyom, amíg a belső felület is megszárad.
- A habbetétet kiveszem, mert az szivacsként tartja a vizet.
- Közvetlen napra nem teszem, mert a gumi a melegben puhul.
- A rekeszek sarkát papírtörlő csücskével járom körbe.
- Csak teljesen szárazon kerül vissza a táskába.
A nedves doboz belül izzad
A doboz belseje zárt tér. Ha vizesen csukom össze, a víz nem tűnik el, hanem körbejár a rekeszek között, és reggelre az egész belső felületen finom pára ül. Ez a pára nem tűnik fel azonnal, mert a doboz műanyagja átlátszó, és a fedélen csak egy kis fátyol látszik. Nyáron, amikor a reggeli levegő hűvösebb, ez a fátyol cseppekké áll össze, a cseppek pedig a legmélyebb rekeszbe folynak, pont oda, ahol a legtöbb csali van.
A műanyag doboz nem lélegzik. Ez az a dolog, amit sokáig nem értettem: attól, hogy a fedél zárva van, a víz nem megy sehova. Egy fémdoboz rozsdásodna, egy fatok szívná a nedvességet; a műanyagnál egyszerűen bennmarad. Ezért a szárítás nálam nem arról szól, hogy hova teszem a dobozt, hanem arról, hogy nyitva hagyom-e, amíg a belső felületek meg nem száradnak. Ez a nyári estéken három-négy óra, párás napokon egy egész éjszaka.
A rekeszek és a hab
A dobozban a csalik nem üres térben ülnek. A legtöbb rekesz alján vékony hab van, és a hab szivacsként viselkedik: magába szívja a vizet, majd sokkal lassabban adja le, mint a sima műanyag. Ezért a nedves habot nem elég nyitva hagyni a dobozban. Ha tehetem, a habbetétet kiveszem, és külön teszem a konyhaasztal szélére, ahol körbeér a levegő.
A rekeszek sarkai a legrosszabbak. A csali pontosan odaszorul a sarokba, és a víz is ott gyűlik meg. Ilyenkor nem elég a dobozt megrázni: a sarkot egy papírtörlő csücskével járom körbe, ugyanúgy, ahogy a horgoknál szoktam. Ami a rekeszek alján maradt, azt langyos vízzel kiöblítem, mielőtt száradni hagyom, mert a csalimaradék és a víz együtt ragadós réteget csinál, amihez a por is hozzátapad.
A konyhaablak előtt, nem az erkélyen
Azt gondolnám, hogy a nyári erkély a legjobb száraz hely, mert ott süt a nap. Nálam mégsem az. Délen a délutáni nap annyira erős, hogy a doboz műanyagja átmelegszik, a benne maradt gumi pedig puhulni kezd. A puha csalik hőre érzékenyek: ha melegen fekszenek, könnyebben megnyúlnak, és a színük is fakul. Ezért a doboz a konyhaablak előtt szárad, ahol van huzat, de nincs közvetlen nap.
Ablak előtt viszont vigyázni kell az esővel. Ha nyitva felejtem, és bejön egy nyári zápor, akkor több víz kerül bele, mint amennyi eredetileg volt benne. Ilyenkor nem pánikolok: kiöntöm belőle a vizet, a habot kiveszem, és kezdem elölről a szárítást. Az erkélyre csak a nagyobb, műanyag dobozok kerülnek ki, azok, amelyekben nincs puha csali, csak fém alkatrész. Azokat a szél átfújja, és nem kell félni a naptól.
Amitől egyszer minden megbarnult
Amitől egyszer minden megbarnult, az nem a doboz volt, hanem az idő. Nyáron egy hétig bent felejtettem a vizes dobozt a táska alján. A táska a lakás melegében állt, a doboz csukva, a kampók pedig a nedves hab fölött ültek. Mire kinyitottam, a kampókon rozsdafoltok voltak, a horogszemek körül pedig sötét gyűrűk. A kár nem a foltoktól lett, hanem attól, hogy a foltok alatt a fém elkezdett marni, és a horoghegyek éle elment.
Azóta tudom, hogy a barnulás nem a víz mennyiségétől függ, hanem attól, hogy mennyi ideig érte a víz a fémet. Egy óra a szabad levegőn nem baj; egy hét a zárt dobozban sok. Ezért a dobozt hazaérés után mindig kinyitom, akkor is, ha késő van, és éjszakára nyitva marad. Reggel aztán csak annyi dolgom van, hogy a habot és a csalimaradékot átnézzem a rekeszekben.
Mikor kerül vissza a helyére
Csak akkor zárom be a dobozt, ha a belső felületek teljesen szárazak. Nem elég, ha a csalik nem csöpögnek: a rekeszek alja és a fedél belső pereme is száraz legyen. Ezt úgy ellenőrzöm, hogy az ujjamat végighúzom a rekeszek alján, és ha hűvös, nyirkos érzetet ad, akkor még marad nyitva. A hűvös érzés a nedvesség legjobb jele, mert a víz lassabban melegszik fel, mint a műanyag.
Amikor száraz, a dobozt a táskába teszem, de nem a legaljára. A táska alján gyűlik meg a legtöbb nedvesség, főleg, ha előző nap esett. Egy szilikagél zacskót is csúsztatok a doboz mellé, a táska zsebébe, de tudom, hogy ez csak a levegő nedvességét veszi fel, a doboz belsejéhez nem ér el. Ezért a szellőztetést nem lehet megspórolni a szilikagéllel. Ősszel, amikor végleg elteszem, egyszer még kinyitom, és átnézem az egészet.
Amit elrontottam
- Egy nyáron vizesen csuktam össze a dobozt, és egy hét múlva minden kampó megbarnult.
- A nedves habbetétet a dobozban hagytam, és alatta a rekesz alja végig nyirkos maradt.
- Az erkélyre tettem ki a dobozt a délutáni napra, és a benne lévő puha csalik megpuhultak.
- Nyitva felejtettem az ablak előtt egy zápor idejére, és több víz ment bele, mint előtte volt benne.
- A szilikagél zacskótól vártam a szárazságot, és emiatt ellustultam a szellőztetéssel.
